Meggyulladt a második gyertya Kadafalván

Meggyulladt a második gyertya Kadafalván
Share Button

Borongós esős időben december 6-án szombaton megtörtént a második adventi gyertya meggyújtása Kadafalván.  Tóth Ferenc köszöntötte a megjelent lakosokat, Pál Ferenc lelkész és Farkas István segédlelkész urakat. Ezt követően halhattuk Andók Veronika Karácsony Előtt című versét  Vágó Norbert kadafalvi kisiskolás  csodaszép előadásában, majd  Várkonyi Katalin  Úgy vártalak című költeményét élvezhettük.  A verseket követően egy gyönyörű adventi népdalcsokrot hallhattunk, majd Farkas István segédlelkész szólt az egybegyűltekhez e jelenések könyve 3. fejezet 20. versének idézetével.  “Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.”  Kifejtette , hogy a Karácsony azt jelenti, hogy Isten ott ál az ajtó előtt és bekopogtat.  Mondandója végén megáldotta a jelenlévőket.
Az ünnepség végén a megjelent lakosok elfogyaszthattak egy finom forró teát vagy egy forralt bort. Sajnos az idő nem volt kegyes hozzánk, de talán majd a jövő héten.
Nagyon jó lenne, ha legközelebb többen kijönnének és együtt tölthetnénk egy szép téli adventi szombat délutánt.  Találkozzunk jövő szombaton 2014 december 13-án 16:00-kor.


Andók Veronika :Karácson Előtt

Olvad az első hó, csupa sár minden,
A szánkó is még a padláson pihen,
De a téren reggeltől fenyőfa áll
És minden ága csillogó díszre vár.

Az ablakokban este gyertyák égnek,
S az emberek szemében titkos fények.
Szájukon mosoly, kezükben csomagok,
Emlékeik közt régi karácsonyok.

A faluban száncsengő hangja szálldos
És megszaporodtak a Mikulások,
A gyerekek is most egy kicsit jobbak
És aranyos-furcsa leveleket írnak.

Karácsony jön és bekopog csendesen,
Varázsától megváltozunk hirtelen
S olvadhat az első hó, minden csupa sár,
A szeretet most már a szívekben jár.


 

Várkonyi Katalin: Úgy vártalak

Csillogó, szép fenyőfa
Oly jó az illatod.
S milyen magasra nőttél
S lám én mily csöpp vagyok.

Jól fel kell ágaskodnom
Hogy megcsodáljalak.
Álmodni sem lehet szebb
Aranyló ágakat.

Úgy vártalak Karácsony,
Esték legszebbike.
Fény,szeretet, ajándék,
szállongó hópihék.


Share Button